XIX. BAKONYI BETYÁRNAPOKOrszágos betyártalálkozó

 

Zirc, 2017. augusztus 4-5.

Beszámoló

 

XVIII. Bakonyi Betyárnapok – Országos Betyártalálkozó

2016. augusztus 5-6. | Zirc, Alkotmány utcai rendezvényi terület

 

Nagykorú Betyáros, avagy a XVIII. Bakonyi Betyárnapok Zircen

 

XVIII. alkalommal került megrendezésre a Bakonyi Betyárnapok – Országos Betyártalálkozó augusztus 5-én és 6-án a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB intézmény szervezésében, számos önkéntes és támogató segítségével.

Ismét kitárta kapuit a Mesterségek és a Bakonyi Ízek Utcája, idén is lovasok, betyárok, csárdabeli szépasszonyok, zene, énekszó, ostorok csattogása és jókedv töltötte meg a Bakony szívét.

 

A kétnapos rendezvény ez alkalommal is a „Bakonyi Betyárok Bográcsos Erőpróbájával” vette kezdetét pénteken, hiszen egy igazi betyár és csárdabeli szépasszony üres bendővel nem indul neki az előtte álló hosszú, eseménydúsnak ígérkező betyárkodásnak.

Késő délután lobbantak fel az első lángok a finomabbnál finomabb ételekkel fortyogó bográcsok alatt. A gasztronómiai megmérettetésre a csapatok többek közt pince-, marha-, és vaddisznópörkölt elkészítésével neveztek. A versengés mellett a résztvevők idén is a jó hangulatban, barátokkal, családdal, kollégákkal eltöltött délután élményét tartották a legfontosabbnak.

 

Amíg a bográcsos betyárok ételeiket ízesítették, a Németbányáról érkező Bakonyi Betyárok Nemzeti Egyletének citerahúrjain megszólaltak a dallamok: tavaly egy tréfás betyáresküvővel ajándékozták meg a nagyérdeműt, idén pedig betyárdalokkal elevenítették meg a pandúrok világát.

A kétnapos programsorozat első délutánján Csizmadia Géza főbetyár–konferanszié köszöntötte a bakonyi betyárokat, csárdabeli szépasszonyokat és a népes vendégsereget.

A lemenő nap fényében és a hagyományőrzés jegyében, harmonikakísérettel állt színpadra a nagyesztergári Margaréta Dalkör, majd a Zircen már nem első ízben bemutatkozó, és nagy sikert arató derceni „Gyöngyösbokréta” Néptánccsoport varázsolta el a közönséget a dobogó csizmák ritmusával, pörgő szoknyák suhogásával.

Egy jó nap nem múlhat el jó zene és jó bor nélkül. Nem volt ez másképp a betyárkodás első napjának estéjén sem a Borra Való együttesnek köszönhetően, akik elődeik üzenetét népzenei hangzással fűszerezett bordalok és borversek formájában adták elő.

Lendületes koreográfiákat láthatott a közönség a Free Dance Tánccsoport előadásában. A fiatal táncosok hip-hop és street-funk stílusban mozogtak a mai, legdivatosabb zenékre.

 

Nagy várakozás előzte meg a Bográcsos Erőpróba eredményhirdetését: a szakértő zsűritől a legtöbb pontot a Bakonyi Csipetkék csapata kapta, 2. helyezést ért el az Enyém elnevezésű főzőgárda, harmadik helyen pedig a Menő Manó-k végeztek. Különdíjban részesült a Tündérfarm „konyhája”, akik birsalmás vaddisznó ragu bébi spenótos gombóccal különlegességet készítve nyerték el a zsűri tetszését.

Az eredményhirdetés és a tombolasorsolás idején fényes villanások világították be az akkor már sötét eget. Hamarosan nagy mennyiségű eső zúdult a városra, amely sajnos elmosta az eredetileg éjszakába nyúló z’Energiás betyárjó bulit.

 

Zirc, a betyárok találkozásán túl a „Fények Városává” is változott ezen a hétvégén: ahogy a reggeli esőcseppek után az első napsugarak újra életre hívták a töretlen lendületet és jókedvet, a Bakonyi Betyárnapok szombati napján üzletek, bankok, múzeumok kirakatában csodálhatták meg az érdeklődők azokat a fényképeket, amelyeket az ország különböző településein élő és alkotó, amatőr és profi fotósok készítettek. A kiállított alkotások között láthattunk pécsi, budapesti, debreceni, gyöngyösi, veresegyházi, valamint Zirc és környékbeli településekről érkezett fotót is. A belvárosban sétáló járókelőket megállásra késztették az ismerősök portréi, és a már jól ismert, de új perspektívából megörökített helyszínek, tájak. A „Fények Városa” kiállítást Fekete Zsigmond ötletgazda és a Művelődési Ház grafikus munkatársainak heteken át tartó készülődése, és megnyitók sora előzte meg. A rendezvényt követően a több mint negyven alkotó fotóját a Városi Könyvtár fogadta be, hogy néhány hétig azok is megcsodálhassák, akik a szombati nap forgatagában nem bukkantak rá.

 

A Bakonyi Betyárnapokon kicsi és nagy egyaránt otthon érezhette magát idén is. Szombat délelőtt a Ringató foglalkozáson és a Kanga-tréningen a legkisebbek is kivehették részüket a „betyárkodásból”szüleikkel együtt a Művelődési Házban.

Megérkeztek a Kelevézek, akik népi hangszeres bemutatóval közös énekléssel színesítették a már péntektől működő szalmabála-labirintusban zajló játékokat. A Nevelgető Alapítvány idén újdonság foglalkoztató helyszíne hamar elnyerte a gyerekek és szüleik tetszését, közösségi szolgálatos önkéntesek gondoskodtak mindkét napon a vidám játékról.

 

A délelőtti gyermekfoglalkozásokkal párhuzamosan a Betyárnapi lovas fesztivál lovas ügyességi versenyei kezdődtek meg a lovas-pályán, amelyen ezúttal a lóval bánni tanuló fiatalok is megmutathatták nyeregbe való rátermettségüket. Varga Antal, a Bakonyi Betyárnapok lovas-programjainak állandó szakkommentátora hangsúlyozta: szükség van a későbbi lovas nemzedék kinevelésére, ezért is tartotta fontosnak, hogy idéntől a legkisebb lovasok is megmérettessék magukat.

 

Sokan vettek részt, vagy szurkoltak a hagyományosan önkormányzati szervezésű VI. Betyáros Hajrá! sportprogramokon is. A Bakonyi Betyárkupa kispályás labdarúgó tornára hat csapat nevezett be, gazdára találta „Gólbetyár” cím és a Sobri-díjak is a „Legjobb mezőnyjátékos” és a „Legjobb kapus” kategóriákban. A „Nem vén betyárok!” – Öregfiúk labdarúgó-mérkőzésen két csapat vetélkedett, a vesztes kapta a "Szegénylegények Vigasztaló Oklevelet". A mérkőzés szünetében idén is sok jelentkező volt a "Batyuval szemben a kapuval" tizenegyesrúgó-versenyre.

A kispályás futballal párhuzamosan nyílt lövészverseny zajlott a Művelődési Ház lőterén, amelyet az MTTSZ Területi Klub Zirc bonyolított le. Hogy idén sem csak a betyárpuskák sültek el, azt bizonyítja, hogy a meghirdetett négy kategóriában harmincöten álltak a céltáblák elé. A sportversenyeken helyezett csapatok és a díjazottak Zirc város polgármesterének elismerő oklevelét, érmeket és dísztárgyakat kaptak jutalmul.

 

A kora délutáni óráktóla hagyományos Művészetek Kavalkádja és a Belvárosi Betyárok gyermekműsora hívogatta a vendégsereget. A zenekar színpadi műsora saját dalokból állt, melyeknek hősei a valóságban is létező gyerekek, akik rengeteg kalandot idézve/megélve szólnak egyszerre a legkisebbekhez és a felnőttekhez egyaránt. Az együttest alkotó két zenész számára koncertjeiken az a legfontosabb, hogy a közönség is részese legyen az előadásnak: közös éneklés, rávezető, interaktív játékok, és a dalokhoz tartozó koreográfia tartják mozgásban a gyerekeket –ez Zircen sem volt másképp, a kicsik lelkesen kísérték a zenészeket énekszóval és tánccal.

 

A napfényes délután folyamán a gyermekeket a Kézműves Liget játszóházi foglalkoztatói, népi játékpark és ugráló vár hívogatta. Idén először nyitotta meg kapuit a Baba-kuckó, ahol a Művelődési Ház Bakonyi Babázó Csoportja sokféle képességfejlesztő játékkal, közösségépítő beszélgetéssel várta a legkisebbeket és szüleiket a BULI-soktól kapott sátrak hűvösében.

Sok titokra fényt deríthettek azok az apróságok, akik betértek Herbály András betyártanodájába, ahol a betyárok fegyvereit, használati tárgyait korabeli legendákkal fűszerezve ismerhették meg.

 

A rendezvény egyik, talán leglátványosabb, és várva várt programeleme a 82-es főúton áthaladó Lovasfelvonulás volt, amelyet a betyárok ostorcsattogtatása, muzsikaszó, és újdonságként, díszes huszárok vigyázó patkónyoma is kísért.

A Betyárnapi lovas fesztivál „Nagy bevonulása” utána lovassereget és a közönséget Ottó Péter, Zirc város polgármestere és Vida József, a B3 TAKARÉK Szövetkezet elnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntötte a színpadról, majd hat lovas-iskola 63 versenyzője mérte össze tudását: a szép számmal összegyűlt nézőközönség lovasbemutatót, fogathajtó és ügyességi versenyeket láthatott az e célból kialakított pályán. A lovas versenyek győztesei értékes jutalmakkal gazdagodtak.

 

A lovas és családi programokkal párhuzamosan a színpad előtti területen a Békéscsabáról érkezett Körösök Völgye Vitézi Bandérium mutatta be a betyárvilág legfontosabb ismertetőjegyeit, a produkciót a Hagyaték Lovas Egyesület betyárjaival közös ostorozással fejezték be. A hangban és látványban is sokszínű, figyelemfelkeltő betyáros bemutató után, a valódi lóerőnek lehettek szem-és fültanúi azok, akik a komoly biztonsági intézkedések mellett a szalagkorláthoz merészkedtek, melynek túloldalán „Pepe”, az aszfalton kerékgumit nyikorgató betyár pattant ezúttal nem ló-, hanem motorhátra, és elképesztő kaszkadőr mutatványaival nyűgözte le a nagyérdeműt.

 

A benzingőz és füstfelhő eloszlása után a kora esti órákban már a színpadon folytatódott a zengés-bongás, amelyet az ének- és zeneszó hozott magával. Ismét pódiumra lépett a már előző napon is nagy sikert arató kárpátaljai testvértelepülésünk, Dercen „Gyöngyösbokréta” Néptánccsoportja, majd dinamikus lépéseivel bemutatkozott a Zirci Winner’s Elements Hip-Hop Tánccsoport is. A közönség az este folyamán ismert és elismert zenészekkel, előadóművészekkel találkozhatott, a zene különböző stílusaiban, műfajaiban kalandozva.

A jazz rock világába kalauzolt el a 2005-ben Príma díjjal kitüntetett Fourtissimo zenekar, akik bravúros fúvósjátékukkal közismert dallamokat és saját dalokat is megszólaltattak, majd a zirci születésű Foch Attila szórakoztató-mulatós nótái csábították közös éneklésre és perdítették táncra a közönséget.

 

A támogatóknak köszönhetően szombaton is értékes ajándékokkal gazdagodtak a tombolasorsolás nyertesei. A Betyárnapok hagyományai szerint gazdára talált a Legnagyobb Bakonyi Betyár és a Leghetykébb Betyár-bajusz cím, és a rendezvény segítői mellett a két nap során fellépő művészeket is mind-mind Bakonyi Betyárrá, Csárdabeli Szépasszonnyá avatták a szervezők: a díszes oklevél mellé valamennyien egy-egy betyárbatyut is kaptak emlékül, ajándékba.

 

A 2016-os Bakonyi Betyárnapok sztárvendége Poór Péter, a magyar zenei paletta egyik legsokoldalúbb művésze, az 1967-es Táncdalfesztivál felfedezettje volt, akinek örökzöld dalait az idősebb korosztály az énekessel együtt dúdolta.

A késői órák derekas betyárjainak és szépasszonyainak a Blackrider’s és a Retroleum zenekarok húzták a remek talpalávalót, kifulladásig.

 

A XVIII. Bakonyi Betyárnapok – Országos Betyártalálkozó hagyományőrző programjai mellett a rendezvény mindkét napján gazdag és ínycsiklandó kínálattal várta a közönséget a Bakonyi Ízek és Mesterségek Utcája. Sokan látogatták meg a fővédnök B3 TAKARÉK Szövetkezet standját, ahol a kvízjáték nyertesei ajándékokat kaptak.

 

A Bakonyi Betyárnapok jó híre idén is messze száll, és mit is lehetne mondani mást a végén? Legyen így jövőre is!

 

A XVIII. Bakonyi Betyárnapok támogató – együttműködő partnerei, a betyáros díjazottak, a Bográcsos Erőpróba, a lovas- és sportversenyek eredményei, a tombolasorsolások fődíjainak nyertesei, a rendezvény fotóválogatása és az országos hírű eseményről szóló médiahírek mind megtalálhatóak honlapunk megfelelő rovataiban!